2012. március 7., szerda

Utazás Svédországba - Göteborg és Borås

Borås
A Västra Götaland megyében fekvő 31,4 km2-nyi területű kis várost 1621-ben alapították, de itt is, mint sok más városban, legalább négy alkalommal tűzvész pusztított. Legidősebb épülete, - mely ellenállt a megpróbáltatásoknak - a 'Caroli' Templom.


'Caroli' Templom
 
Ramnasjö
Ramnasjö tó, ahol ha jó az idő, sok 'síbottal' sétáló embert lehet látni - ezt ott Gangstav - nak hívják -, illetve ritkán futókat is. Ez a tó a borasi pályaudvartól (Borås Centralstation) kb 300 m-re található. Szépen körbejárható vagy körbefutható.

Ezt a képet azért tettem be, mert olyan szépen mutatja az itteni építkezés jellegét.  A sárga és a bordó dominálnak általában. A skandináv lelkületű embereknek nem hűvös és nem jellegtelen.




A Borås Djurpark az Alidelundsgatan 11. szám alatt található. Ez a város északi részén vagy, a 42-es útról, a Skaraborsvagen-en északra tartva lehet jobbra kanyarodva elérni. A jegy ára 135 és 210 SEK között mozog, attól függ, mikor megy az ember.


A város közepén a folyó, mely mentén virágzó és zöldellő piknikező helyeket találunk. Itt a Lilla Brogatan folytatásában állva fényképeztem. Innen nem messze vezet fölfelé (lejtőszög szempontjából) a Druveforsvägan  a város déli részén fekvő Kristineberg felé. (Ahol többek között az ICA Maxi és a Migrationsverket is található, ha valaki netán 'persunnummer'-igénylés közben megéhezne). Az út később a Trandögatanba majd a Lars Kaggsgatanba folytatódik. A lényeg, hogy, ha itt fönt lakik valaki, lefelé a város felé hatalmasat lehet gurulni biciklivel hosszú szakaszon, a sziklás erdős táj pedig kellemes szelet biztosít. Számolni kell azzal a negatív tényezővel, hogy ahonnan egyszer lejöttünk, oda majd föl is kell menni.


A város közepén közös zenés mozgás. Ilyen hatalmas a boldogság, mikor végre kisüt a Nap

Göteborg
Göteborg városát 1621-ben alapították, de az itteni, fából való építkezés eredményeként több tűzvész pusztított, így a mai városkép kialakulása csak az 1900-as évektől kezdődött.

Az időnek és a viszontagságoknak ellenálló egyik híres épület a hajdani Svéd Kelet-Indiai -Társaság  épülete, ami 1762-ben épült; itt foglal ma helyet a Városmúzeum .



Az egykori Svéd Kelet-Indiai-Társaság épülete

Miután a 15. sz.-ban felfedezték, milyen útvonalon is érhetik el Ázsia partjait hajóval, felhagytak a veszélyes Oszmán-Török útvonallal, úgy általában a kereskedők. Első ízben az angolok kaptak a lehetőségen, ők alapítottak először Kelet-Indiai Társaságot, majd sorban jöttek a többiek, hollandok, franciák, dánok……aztán a svédek is sikereket akartak elérni az egzotikus fűszerek, puncs, tea, selyem, porcelán kereskedelmével. 1732-ben utaztak Kínába először, habár már 1626-ban megalakult a Svéd Kelet-Indiai-Társaság, de később szerveződtek csak elfogadható formába. Az árukat a mai Sjömagasinet épületében tárolták, amelynek a helyén ma egy kiváló étterem áll, akik fogadásokat, céges partikat és esküvőt is szerveznek.

A Sjömagasinet étterme

Göteborg utcáin sétálva



Az operához közeli parton jegyvásárlás nélkül is nagy élményt nyújt a Maritiman Centrum, vagyis Göteborg hajómúzeuma.





Már messziről lehet csodálkozni  a 86 m magas ajakrúzson, mely Göteborg egyik irodaépületeként szolgál.

Läppstiften épülete

Szintén a rúzs, csak távolabbról

Az Universeum a városnak szintén egy különleges helye. Ez egy tudományos központ, ahol az ember még időjárást is jelenthet, amit az üvegfalú bemondó fülkén kívül elhelyezkedő monitoron mindenki figyelemmel követhet. Ezen kívül rengeteg különleges élőlényt láthatunk, madarakat, halakat, békákat, majomszerű képződményeket és egy hatalmas akváriumban kialakított folyosón körbevesznek és a fejünk fölött úszkálnak a nagy testű cápák, ráják és még számos (általam) beazonosítatlan vízi csoda. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése