A kaptárkövekről

Az ország területén – Dunántúlon Pomáz, Budakeszi, Biatorbágy, Sóskút, Érd, Diósd határában, a Bükkalján, Abaújszántó környékén – csoportosan megjelenő kaptárkövek már a 19. sz. végén felkeltették egyes kutatók érdeklődését. A kúpszerű, több méter magasságú sziklaalakzatok oldalában jelenleg még bizonytalan, máig nem tisztázott rendeltetésű fülkéket faragtak. A Magyarországon található kúpkövek nagyrészt a miocénban kiszóródott riolittufa sávot követik; számuk 2000-es adatok szerint összesen 101, az azokban helyet foglaló fülkéké 558. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyére 39 kaptárkő és 286 fülke-, Heves megyére 34 kaptárkő és 192 fülke (melyből egy már elpusztult)-, Pest megyére 28 kaptárkő és 80 fülke jut. A kaptárkövek többsége tehát - a kialakításukhoz szükséges megfelelő kőzetek elterjedésének megfelelően - a Bükkalja területén figyelhető meg: 72 kaptárkő és 473 fülke (Baráz Cs. 2000).

A kaptárkövek kultúrtörténeti jelentősége

Mivel a fülkék használata valamely nép szokásaira, tevékenységére utal, feltehetőleg a honfoglalás vagy pár száz évvel korábbi hitvilágot tükröz, ezért mindenképpen hasznos lenne a fülkék rendeltetésének további kutatása - tekintve, hogy az eddigi vélemények nem kerültek közös nevezőre. A nemzetközi analógiák irodalmának ismeretére vonatkozó hazai irodalom gyarapítása és a kúpok itthoni példákkal való összevetése újabb hasznos információkkal szolgálhatna. Ahogy közeledünk a jelenkorhoz, az ember mindig saját korának kultúrájából próbált meríteni a fülkék rendeltetését illetően (méhészkedés, stb.). Viszont a Kr.u. 500-600 táján itt élő népek eredeti célja az üregekkel mindezektől jelentősen különbözhetett. Az akkor még a hétköznapi élet minden pillanatát átitató hiedelemvilág részletes megismerése feltárhatja a fülkék eredeti faragási célját. Több ország területén is föllelhetők ilyen és hasonló formájú sziklák, így Törökországban Ürgüp vidékén, a Sziklás-hegységben, Örményországban Zangezur környékén és Katlanovi tó környékén.

A fülkék rendeltetése

Saád Andor szerint az urnatemetkezés (Bartalos Gyula 1891) valamint a pogány népek bálványtartó vagy áldozat bemutató szerep (Klein Gáspár 1939, Leszih Andor 1939 előtt) kizárható. Külföldi analógiára támaszkodva sokkal elfogadhatóbbnak tartja a sziklaméhészet lehetőségét. Macedóniában tehéntrágyával bemázolt, löszbe mélyített üregekbe méhlakásokat véstek. Hasonlóan a magyar fülkékhez, ezek nyílását is elfedték. Az üregből való kijutást szolgáló kis nyílások szintén megvannak a macedóniai fülkéken. Egy szomolyai méhész észrevétele alapján a méhek megtelepedése figyelhető meg a fülkékben, melyet ők azután befognak és visszatelepítenek a községbe (Saád A. 1963).

Baráz Csaba a méhészet folytatására számos ellenérvet hoz, többek között a fülkék méretével és belső íves kiképzésükkel kapcsolatosan. Őrösi Pál Zoltán (az Agrártudományi Egyetem Kisállattenyésztési Osztályának vezetője) véleménye szerint a fülke mélységének minimum 17 cm-nek kell lenni ahhoz, hogy egy méhcsalád közepesen fejlődjön benne. Ezzel szemben Baráz Csaba több olyan példát említ, amelyek esetében ezek a feltételek nem állnak fenn. Azon kívül felhívja figyelmet arra, hogy a fülkék belső felületeinek a függőlegestől való jelentős eltérései a lépépítés ellenében hatnak. A néhány esetben mégis fellelhető méhészetre utaló nyílásokat áldozati és kultikus szertartásokhoz köti. Véleménye szerint a kúpok csúcsain található madáritató szerű mélyedések - melyek néhol lefolyókkal folytatódnak – az ún. bélnézők, különböző állatok felboncolása után történő jóslási céljaira szolgáltak. A megölt állat legjobb részét az istenségnek áldozták föl, melyet a fülkékbe helyeztek. Több kaptárkő (demjéni Bányaél, Hegyeskő-tető, stb.) tetején található üstöket, valamint a Mangó-tető alatti csatornákat szintén ennek bizonyítékaként kezeli (Baráz Cs. 2000).

Néhány jellegzetes kúpkő a Bükkből:

Mangó-oldal a szekérút felől

Nagykúp Cserépváralja környékéről